Éberálom 2. fejezet

Éberálom 2. fejezet

A különleges alkalmak egyike volt, mikor Beth-szel lehetett, kettesben. Moziba mentek, valami bugyuta mesét néztek, de ő élvezte. Akkor és ott nagyon boldog volt. Mikor vége lett a filmnek, a téli város már sötétségbe borult, és ők nevetve sétáltak a legközelebbi buszmegállóba, közben a meséről beszélgetve. Beth kifigurázta a szereplőket, különösen a főgonosz, egy vámpír tetszett neki. Eljátszották újra a legizgalmasabb jeleneteket, Beth a fővámpír bőrébe bújt, és Toryt próbálta ijesztgetni, de ő csak nevetett rajta. Míg a néptelen  utcán álltak, kipirulva, vidáman, a kislány hirtelen komoly arccal Beth-hez fordult.

 - Az emberek is tudnak ilyen gonoszak lenni, ugye?

 - Attól tartok, igen. Sajnos sokan vannak, akik csak a saját érdekeiket nézik, és sokszor megbántanak másokat. De – guggolt le a lányhoz, hogy egy magasságban legyen vele -, nem mindenki gonosz, aki rossz tettet követ el.

 - Ezt nem értem – rázta meg a fejét Tory értetlenül.

 - Tudod, lehet hogy valaki már nagyon elkeseredett volt, mikor azt a tettet véghez vitte. Utána pedig nagyon megbánta, amit tett, de már nem lehetett visszacsinálni.

A kislány reménykedve nézett fel a nőre, majd remegő hangon megkérdezte:

 - Beth, szerinted… Szerinted anyu miért tette?

 - Sajnos nem tudom, drágám – sóhajtott Beth. – Bár szerintem biztos megbánta már. De most ne beszélgessünk ilyen dolgokról. Azt szeretném, ha mosolyognál, úgy, mint az előbb – simította meg a kislány fejét. Tory megpróbálkozott egy halvány mosollyal, mire a nő megölelte.

 - Ne szomorkodj, mi itt vagyunk neked. Szeretlek téged, kicsim, ugyanúgy, ahogy Richard, és a kis Valentina is szeret.

 - Én is, szeretlek téged… anya. – Beth nagyon meglepődött, a megszólításon. A kislány először hívta így, hát meghatódva még szorosabban ölelte. „Talán most – gondolta. – Talán sikerül végre túllépnie rajta.”

***

- Szívesen beszélgetnék veletek, de sietnem kell haza – szaporázta meg a lépteit, mire megint felhangzott a röhögés.

- Azért mégis szánhatnál ránk pár percet, ne légy ilyen goromba! – kapta el a férfi Tory csuklóját, megfordulásra késztetve a lányt.

***

A meghatott csendet egy cigarettázástól rekedt hang törte meg.

 - Állj fel, most azonnal. Meg ne merj fordulni. Add át szépen a táskádat, és az ékszereidet.

Beth egy pillanatra lemerevedett, majd nyugtatgatni kezdte magát: „Nem lesz semmi baj, ez csak egy tolvaj, nem fog bántani, ha engedelmeskedünk. De akkor is… Fegyvere van, biztos van fegyvere, mi pedig védtelenek vagyunk. Tory…” Megsimította a remegő kislány fejét, majd felállt, és levette a válláról a retiküljét.

 - Csak szépen lassan, semmi elkapkodott mozdulat. Ne próbálkozz semmivel, különben megbánod – recsegte a férfi vészjóslóan, majd Beth egy hideg penge érintését érezte a nyakán. Félve, lassan nyújtotta hátra a táskát, amit rögvest ki is kaptak a kezéből, és átkutattak, értékes dolgokat keresve. A nő remegő kézzel csatolta le a nyakáról az aranyláncot, a csuklójáról az órát, majd ezeket is a férfinek nyújtotta.

 - Jól van kislány, nem is voltál olyan rossz választás – számolta a táskában talált pénzt röhögve, majd elkezdte végigtapogatni Beth testét, amit a nő összeszorított szájjal tűrt. Közben Tory üveges tekintettel, megrémülve nézte, amit a rabló a nevelőanyjával művel.

 - Hmm. Egész finom falatnak tűnsz kicsikém. Mit szólnál hozzá, ha mi ketten elszórakoznánk?  - ajánlotta édesnek szánt, de ellentmondást nem tűrő hangon, mire Beth-en úrrá lett a félelem, és pörögni kezdett az agya.

„Most nem szegezi rám a kést, talán kitéphetem magam a kezéből, és elszaladhatnék” – gondolta elkeseredetten, de nem sok remény fűzött a szabaduláshoz. – „Legalább Toryt biztonságban kellene tudnom, nem őt akarja, hanem engem, talán elmenekülhet…”

 - Fuss Tory, szaladj! – tátogta némán a kislánynak, aki erre csak még ijedtebben nézett vissza. A férfi nem vette észre, hiszen még mindig mögötte állt. „Ez így nem lesz jó, egyedül nem fog elindulni, mindenképpen meg kell próbálnom ellökni magamtól ezt a férfit.

  - Fuss kicsim, menj! – kiáltotta, kitépte magát a fogvatartója kezéből, és a kislánnyal együtt szaladni kezdett. A férfi káromkodva utána vetette magát, nemsokára utol is érte, majd megragadta a csuklóját, és szembefordította magával. Beth nem adta fel, minden erejével küzdött, hogy kiszabadulhasson a férfi szorításából, aki egyre nehezebben tudta őt fogva tartani.

 - Menj a pokolba, te hülye csitri! – kiáltott fel dühösen, majd előre szúrt a kezében lévő késsel.

Tory nem vette észre, hogy nevelőanyja már nincs mögötte, csak akkor fordult vissza, mikor a közeli kereszteződéshez érve megállt. Akkor viszont rettegés költözött a szemeibe. Még hallotta Beth sikolyát, és látta, ahogy a szeretett nő teste élettelenül a földre hull.

A kép örökre beleégett az elméjébe, hogy éveken át rémálomként kísértse, megakadályozza, hogy könnyen megszerethessen új embereket. Hiszen azokat akármikor elvehetik tőle, ahogy az Beth-szel is megtörtént. Nem akart újabb sebeket, újabb sírva ébredéseket. Gyermeki elméje a történteket valamilyen okból az előtte oly vidáman megélt mesével azonosította, így még több fóbiával ajándékozva meg, még több lehetőséggel a megsérülésre.

***

Küzdeni fog, küzdenie kell. Nem ismétlődhet meg ugyanaz még egyszer.

Ezzel az elhatározással kirántotta a karját a férfi kezéből a támadói meglepetésére, majd futni kezdett a kocsija felé. „Jól van – nyugtatgatta magát –, jól van, beülsz az autóba, ha ott vagy, akkor már nem tudnak bántani. Gyorsan hazavezetsz és szépen el is felejted holnapra ezt az egészet. Csak egy emlék marad. Egy rémálom.”

- Nem menekülhetsz el előlünk, kislány! – kiáltott után az egyik férfi, de ő mit sem törődve vele kinyitotta a kocsi ajtaját – majd sikoltva hátratántorodott.

Az ülésen egy idegen férfi ült, és mosolyogva lóbálta a kezében a slusszkulcsot.

- Hogy…? – nyitotta kérdésre a száját, de azt csak ez az egy, kétségbeesett szó hagyta el, fejében viszont ezernyi gondolat cinkázott. „Mit keres a férfi a kocsimban? Hát persze, hiszen a kulcsot a kocsiban hagytam, nem zártam be… Hogy lehettem ilyen elővigyázatlan?! Most mit fognak tenni velem…?

Megpróbált elfutni, de útját állták. Az első férfi megint megragadta, majd a lány fájdalmas kiáltásával kísérve maga elé húzta. Az ujjai erősen szorították a karját, majd a zsebébe nyúlt, kivett belőle valamit, majd a lány szeme előtt pattintotta ki a bicskát. A füléhez hajolt és a lány rémületére belesuttogta:

- Legyél jó kislány. Akkor nem fog fájni. Vagyis… nem annyira.